Fejlesztés az óvodáskorban

2015.02.17 09:43

Egyre többet lehet hallani a nehezen író, olvasó, figyelemkoncentrációs zavarral küzdő gyermek nehéz iskolai életéről, ahol napi küzdelem az előrehaladás, vagy együtt haladás az osztály együttes munkájában.

Ahhoz, hogy a gyermek az iskolai élet kezdetét ne kudarccal, hanem sikerrel élje meg, egy fontos folyamatot kell figyelemmel kísérnünk a beiskolázás elérkezéséig. Azt az érési folyamatot, melynek során „iskolaéretté „, alkalmassá válik az iskolai elvárások teljesítésére.

Az érési folyamat során a gyermeki személyiséget sokfelől érik formáló, fejlesztő hatások. Tudjuk, mennyire meghatározóak az egyéni adottságok, a családi, a társadalmi környezet milyensége. Az ezekből adódó különbségek eleve befolyásolják az egyén, egy csoport, vagy iskolai osztály együtt haladását.

Mindezek mellett az is előfordul, hogy a személyiség fejlődésének e korai szakaszán néhány gyermek központi idegrendszere nem képes az érzékszervek által közvetített információkat pontosan felfogni, rendszerezni, feldolgozni és az adekvát válaszokat elindítani, így az ép intellektus esetében is nagy képességbeli különbségeket tud produkálni.

Ezekre az esetekre figyelhet fel akár a szülő vagy a pedagógus, szerencsés esetben együttes érdeklődéssel és véleményezéssel.

 A gyermek érdekében közösen kell megtenniük azokat a lépéseket, melyek átsegítik őket azokon a képességbeli problémákon, amelyből a pozitív, segítő szándékú beavatkozás nélkül tanulási zavar veszélyeztetettsége alakulhat ki.

Az óvodás gyermek esetében még csak tanulási zavar veszélyeztetettségéről beszélünk, de segítség nélkül könnyen tanulási zavarrá válhat, mely a gyermek szempontjából sokkal nagyobb küzdelmet és szorongást jelent az iskolai elvárásoknak való megfelelésben.

Az egyéni különbségek nagy eltéréseit már ezekben az időszakokban is lehet kompenzálni, melyek átsegítik őket a képességbeli problémákon.

Ekkor beszélünk prevenciós segítségről, amely megelőzést és rásegítést céloz meg a személyiség optimális fejlődésében.

Támasznyújtás ez a képességek kibontakoztatását biztosító környezeti hatásokkal (fejlesztő foglalkozásokkal).

Célja a megakadásokon való továbbjuttatás, hogy ne kelljen korrekciót végezni.

A fejlesztő folyamat játékos feladatmegoldások sorozatán keresztül valósul meg a fejlesztő foglalkozásokon.

 A feladatok általában a vezető tünet együttesre speciálisan kialakított fejlesztő programok ajánlásai és célszerű játékeszközei segítségével szerveződnek.

A feladatok tartalmukban a gyermek életkori sajátosságaihoz, az adott életkorú gyerekcsoport általános érdeklődési köréhez igazodnak, melyeket a fejlesztő pedagógusok szakmai hozzáértéssel és szükséges rendszerességgel közvetítenek.

A prevenciós fejlesztésbe bekerülés folyamata

A pedagógusok és szülők által írásban elindított kérelem benyújtásával „Problémajelző lapon” elindítják a Pedagógiai Szakszolgálat felé a fejlesztésre irányuló igényüket, melynek során időpont egyeztetés után a pszichológusnál szűrővizsgálaton jelenik meg a gyermek a szülő kíséretében, ahol anamnézis felvétele után feladatsor megoldásával tájékozódnak a gyermek mentális állapotáról.

A szubjektív megítélések tévedési lehetőségét kiküszöbölik a szűrővizsgálatok.

A szűrővizsgálatok értékelése során kiderül a képességszintek állapota, és a fejlődésben elmaradt képességterületre fejlesztési javaslatot jelölhetnek ki a pszichológiai szakvéleményben.

Ezek után a megfelelő fejlesztő szakember felé irányítják ahol a képességfejlesztésre sor kerülhet.  A fejlődést több hónapos szakaszok eltelte után szintén szűrővizsgálatokkal lehet kontrollálni.

Amennyiben a fejlődés gyors ütemű és a képességszint elegendő a további egyéni haladáshoz, a fejlesztés lezárul a szülő és pedagógusok egyeztetésével.

A prevenciós fejlesztés megelőzheti a súlyosabb tanulási zavarok kialakulását.

A súlyosabb tanulási zavarok esetében további segítségnyújtásra van szükség, melynek elbírálásában és a segítségnyújtás módjában a pszichológus és  az iskola igazgatója a Tanulási Képességet Vizsgáló Bizottsághoz irányítja a tanulót, ahol további szűrővizsgálatok során javaslatot tesznek a leghatékonyabb megoldásokra és lehetőségekre, a megfelelő fejlesztő szakember kijelölésével.