Logopédiai szűrés és terápia

2015.02.17 08:52

Minden gyermeknek és szülőnek fontos, hogy gyermeke szépen, érthetően beszéljen. A tiszta beszéd elengedhetetlen az írás-olvasás megfelelő szintű elsajátításához. A gyermekek egy része már két és fél évesen, mások négy-öt éves korukra beszélnek tisztán. Azok a gyerekek, akik az iskolakezdés előtt egy-másfél évvel még nem ejtenek minden hangot tisztán, az óvodában logopédiai foglalkozáson vehetnek részt.

Logopédiai szűrésről

Logopédiai terápiába kerülés menete.

A Nemzeti Köznevelési Törvény alapján hozott 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet 25.§.(3) előírja „az óvodai nevelésben részt vevő, ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének alapvizsgálatát, szűrését, és ennek eredménye alapján szükség szerint a gyermek további pedagógiai, pszichológiai, orvosi vizsgálatának kezdeményezését.

A szűrést május, június, és szeptemberben végezzük az óvodákban. Menetéről és várható időpontjairól az érintett szülők az óvodákban tájékozódhatnak!

A logopédiai szűrőeljárás neve: „Szól-e?”. Ez az eljárás alkalmas az öt és hat év közötti gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének szűrésére. Átfogó képet ad a kiejtésről, a nyelvi produkcióról, a megértésről, megalapozva a további vizsgálatokat (szükség esetén) és az ezekre épülő logopédiai terápiát. A szűrés egyéni, általában 20-30 perc alatt elvégezhető.

Miután a szűrés lezajlott, a logopédiai vizsgálat eredményeiről szakvélemény készül. A szakvélemények átadása és részletes tájékoztatás a logopédiai fogadóórákon történik.

Az általános iskolákban a szülő, vagy az intézmény kérheti (szülő beleegyezésével) a logopédiai vizsgálatot, amiről szakvélemény készül. Ezek után kezdődhet a beszédfejlesztés az iskolákban.

Logopédiai terápiáról

A beszédhibások beszédjének javítását célzó egyik terápia, a logopédiai terápia. A logopédiai kezelés általában csoportos formában történik. A foglalkozások ideje 45 perc, ami a gyermek teherbírása függvényében vagy terápiás indokból változhat. Szükségessé válhat az egyéni kezelés, ennek lehetőségét is igyekszünk megteremteni.

A logopédiai terápia egy segítségnyújtás, egy lehetőség a beszédhibák leküzdéséhez, de csak akkor lesz hatékony, ha rendszeresen gyakoroljuk a feladatokat. Legyünk céltudatosak és kitartóak, hiszen tudjuk, hogy cél a tiszta beszéd.